Ez a kifejezés tükrözi leginkább a kormány ma bejelentett strukturális reformprogramját. Ma jelentette be ugyanis Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navrasics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a külföldi befektetők és általunk annyira várt intézkedéscsomagot. A tegnap eset és a ma reggel folyamán kiszivárgott részleteket követően joggal is izgulhattunk, viszont a bejelentést követően úgy érezhettük, mintha reggel „többet tudtunk volna” a csomagról.
A kormány egyensúly javítási törekvése és a 900milliárdos kiigazítás jól hangzik a külföldi befektetők szerint is, de a program sikerességének a 90% a végrehajtáson múlik. Több elemző is jelezte Széll Kálmán Terv bejelentése kapcsán, hogy ez egy ambiciózus adósságcsökkentési pályát jelöl ki hazánk számára és lehetővé teszi, hogy 2018-ra államadósságunk a GDP 50%-ára essen. Továbbá pozitív az is, hogy a kiadáscsökkentés-bevételnövelés háromnegyed/egynegyed arányban oszlik meg, ami a keresletre gyakorol kedvező hatást. Azonban mindenki megjegyezte, hogy az intézkedések mikéntjén van a hangsúly, amit ez a bejelentés nem tárgyal csak határidőket és időpontokat fogalmaz meg az egyes területekkel kapcsolatos változtatásokkal kapcsolatban.
Ma látott napvilágot az a hír is, miszerint a még fizetőképes svájci frank hiteleseket a kormáyn egy rögzített 190HUF/CHF árfolyamon kívánja megóvni. Ez elég érdekes, mivel ennek elég magas költségei lennének, és még nem lehet tudni ezt milyen forrásból teremtené elő a kormány. részletek az ügyben még nem láttak napvilágot.
Összességében a csomagnak pozitív fogadtatása figyelhető meg, mind a hazai és a külföldi elemzők körében. Azt is mindenki látja, hogy ezt az irányvonalat tartani, és a bejelentett intézkedéseket meg is kell valósítani. Ebben a legtöbb elemző szkeptikus és nem feltétlenül bízik meg a kormányban. Bizalmatlanságuk érthető, ha csak a bankadó és a válságadók időtartamára gondolunk, ahol a kormányzati kommunikáció és akarat nem egészen fedte egymást. A legtöbb elemző jelenlegi intézkedéscsomag felhígulásától fél.
Emlékezhetünk, hogy a külföldi várakozások a kormányzati bejelentésekkel kapcsolatban mennyire nagyok voltak. A jelenlegi csomag körülbelül nem bír semmilyen konkrét információval, aminek hatására a piacoknak reagálniuk kéne. A tény, hogy nem tudunk többet, mint tegnap, vagy akár ma reggel. Az egyes intézkedésekről és azok sikeréről, vagy bukásáról csak folyamatban lehet majd véleményt nyilvánítani. Az év végére talán ki is derül majd, ennek az intézkedéscsomagnak a hatékonysága is. Akkor majd többet fogunk tudn, mint ma reggel.